Trend cikkek

Itt a PS 4 !

hozzáadva: 2013. már. 02. Vissza a cikkekhez
Itt a PS 4 !

A mobilokkal, tabletekkel, notebookokkal ellentétben a játékkonzolokat hosszú életciklusra tervezik, hiszen nem az a cél, hogy félévente lecseréljük, hanem, hogy minél több játékot és kiegészítőt vásároljunk hozzá, anélkül, hogy az elavulástól kellene tartanunk. Az amúgy is hosszú életciklust a mozgásérzékelős kiegészítőkkel   –  a PS3 esetében a Move-val – még tovább tolták, így simán benne volt a pakliban, hogy akár 10 évig is húzhatja. Visszatekintve az első PS 5 évig (1995-2000), a PS2 6 évig (2000-2006), míg a PS3 7 évig (2006-2013) bírta a piacon, azaz más hitech kütyükkel ellentétben nem, hogy csökkent volna, hanem egyre kitolódott az életciklusa. Most 7 év után viszont bejelentették a következő generációt, a PS4-et, melyet Karácsonykor már a fa alatt tudhatunk.

A talán az időnyomás miatt kicsit elkapkodott  (hogy a versenytársakat a bejelentéssel is megelőzzék) sajtóbejelentésen kaptunk is infókat, meg nem is. A főszereplő terméket, a PlayStation 4-et, konkrétan még fotón sem mutatták meg (a posztban szereplő képek csak korábbi mockupok, illusztrációk, koncepciók). Bár ez is lehet egy tudatos stratégia része, hogy az év végi megjelenésig minden hónapban legyen valami új, belengethető információ morzsa az új játékkonzolról. Egyedül az új DualShock 4 kontrollert vehettük szemügyre.

Amit eddig tudunk: a nem kevés pénzből kifejlesztett, de szenvedősen programozható Cell processzor kuka, helyett PC alapú hardver kerül a még mindig nem tudni milyen formájú házba. Központi egységként egy 8 magos AMD Jaguar típusú proci aprítja majd a feladatokat, ehhez társul egy 18 egységből álló összesen 1,84 TFlop számolókapacitású Radeon grafikus proci, amely a grafikai munkánk mellett egyéb processzorigényes feladatokra is befogható. A gépben 8GB 176GB/sec elméleti sebességű adatátvitelre képes GDDR5 figyel. Kapcsolódási lehetőségek: 802.11n WiFi, USB 3.0, Bluetooth 2.1, HDMI, optikai kimenet, analóg AV. Háttértárként egy belső winyót (esetleg SSD-t?) kap majd, amelynek kapacitása egyelőre nem ismert. Illetve egy 6x Blu Ray optikai meghajtóval számolhatunk.

Megosztás. Megosztás. Megosztás. A fókusz a közösségi élményen. Az új DualShock 4 kontrollerre egy konkrét Like Share gomb is felkerült. Ezt játék közben bármikor megnyomva élő streamben megoszthatjuk, ahogy aprítjuk az ellenségeket. A haverok chatben, kommentben oszthatják azt  észt, hogy mit csinálunk rosszul, illetve ha nem csak a szájuk nagy, hanem meg is mutatnánk, hogy kell azt, akkor az irányítást is átadhatjuk. Ha ez nem lenne elég a Sony Entertainment Network fiókunkat pedig Facebookkal is összedrótozhatjuk.

További extrák:

  • azonnali játék: egy játékkal úgy is elkezdhetünk játszani, hogy még nem töltődött le teljesen
  • visszafelé kompatibilitás + felhő alapú játék: a Gaikai távoli szerverei renderelik a játékot, miközben, mi egy videóstreamet kapunk vissza, így játszahtunk a korábbi PS-ekre írt „régi” játékokkal is. De vajon milyen pinggel, válaszidővel fog így hasítani?
  • remote play: tévé helyett a PS Vita kézikonzolunkra küldi ki a képet
  • perszonalizált, személyreszabott tartalom, játékajánlók

Első körben érkező játékok, leginkább várt gámák: Diablo III, Killzone Shadow Fall, Aftermath, Watchdogs, Infamous Second son, Knack, Drive Club, Deep Down.

Továbbra is homályba lévő kínzó kérdések:

Felbontás: fullHD vagy a 4K? Mivel erről nem esett szó, viszont az egész szórakoztató elektronikai iparág 4K lázban ég, így nem kizárt, hogy ez egy későbbre tartogatott adóász, amit a még nagyobb hatás érdekében egyelőre visszatartanak

Design: hogyan fog kinézni a gép? A nappali dísze lesz vagy letakarjuk és a szekrény mögé toljuk? Egy brutális torony vagy egy minimál designos kocka? egyelőre passz.

Árcetli: hivatalos infó nincs, de a pletykák szerint olcsóbb lesz, mint a PS3, bár ha az eddig ismert hardver specifikációt nézzük, akkor nem valószínű, hogy kevesebből megússzuk a beszerzést, hacsak a Sony nem csatlakozik az Amazon / Kindle üzleti modelljéhez, azaz szórjuk ki a hardvert olcsón, akár bekerülési ár alatt, minimalizáljuk a belépési küszöböt, maximalizáljuk a piaci penetrációt és majd a contentből, játékokból megszedjük magunkat gazdagon. A PS4 ára egyes források egy magasabb 750-1200 dollárós (150-200e Ft) árról beszélnek, míg a Times szerint lényegesen olcsóbb, „mindössze” 399 USD-s (90e Ft) árcetlire számíthatunk. Mondjuk mindkét becslés a PS3 ára felett van…

 

Írta: mrk

Forrás: pto.hu

Partifotók

KEN 2016 2016. 05. 06. péntek
Kaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 96 db fotó
KEN 2016 2016. 05. 05. csütörtök
Kaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 123 db fotó
Ballantines Hard Fired Party 2016. 04. 16. szombat
Club Chrome (Kaposvár) Ballantines Hard Fired Party 68 db fotó
Cocktails Night 2016. 04. 16. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Cocktails Night 24 db fotó
Paddy And The Rats 2016. 04. 15. péntek
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Paddy And The Rats 43 db fotó
Mobilmánia - Vikidál Gyulával 2016. 04. 09. szombat
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Mobilmánia - Vikidál Gyulával 114 db fotó
Retro Party 2016. 04. 09. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Retro Party 42 db fotó
Bumm Bombastic 2016. 03. 14. hétfő
Bombardier Pub (Kaposvár) Bumm Bombastic 21 db fotó
Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 2016. 02. 05. péntek
Park Music Hall (Kaposvár) Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 120 db fotó
BOMBAstic Dance Party  Farsangi Buli 2016. 02. 05. péntek
Bombardier Pub (Kaposvár) BOMBAstic Dance Party Farsangi Buli 44 db fotó
Project-M Boom Szalagavató Afterparty 2016. 02. 05. péntek
Club 300 (Kaposvár) Project-M Boom Szalagavató Afterparty 63 db fotó
Students' Night 2016. 01. 27. szerda
Park Music Hall (Kaposvár) Students' Night 103 db fotó
Light's Off - The Circus 2016. 01. 23. szombat
Park Music Hall (Kaposvár) Light's Off - The Circus 152 db fotó
Gem-B Bar 2016. 01. 16. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Gem-B Bar 35 db fotó
Honeybeast koncert 2016. 01. 16. szombat
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Honeybeast koncert 103 db fotó
Szilveszter (+23) 2015. 12. 31. csütörtök
Club Chrome (Kaposvár) Szilveszter (+23) 99 db fotó
Szilveszter (+16) 2015. 12. 31. csütörtök
Park Music Hall (Kaposvár) Szilveszter (+16) 126 db fotó
Szilveszteri Retro Party 2015. 12. 31. csütörtök
Szilveszteri Retro Party 49 db fotó
Csajok Éjszakája 2015. 12. 19. szombat
Csajok Éjszakája 49 db fotó
Hódítás Éjszakája / Droplex 2015. 12. 19. szombat
Park Music Hall (Kaposvár) Hódítás Éjszakája / Droplex 201 db fotó
további galériák