Magazin cikkek

Volt egyszer egy Normafa

hozzáadva: 2012. szep. 26. Vissza a cikkekhez
Volt egyszer egy Normafa

Szeptember 8-án valami véget ért. A budapesti partiéletben fogalommá vált Normafa Open Air hét év után lezárni kényszerült egy korszakot. A szervezőkmesélnek az események hátteréről.

A Normafa Open Air sikertörténete hét éve kezdődött. Az első bulit a János-hegyi kilátóhoz szervezték a srácok, akkor még csak egy goa és egy drum&bass színpaddall. A bulit pár órával a nyitás előtt majdnem lefújták, akkora vihar kerekedett, de végül jó 800 ember felment a helyszínre. Még az utolsó 21-es busz sofőrje is kiváncsi volt, hogy hova megy ennyi fiatal éjjel, az erdő közepén, szakadó esőben. A következő bulit Twin Peaks néven a Csillebérci Úttörőpark melletti kalandparkban, a harmadikat pedig a Budai Sporthotelnél tartották. Végül a negyedik alkalomra találták meg állandó helyszínünket, a Csillebérci Úttörőtábort. 

Így indult a Normafa Open Air.

Mi a véleményetek a budapesti partikultúráról? Van ilyen egyáltalán?

Volt. Az, aki erre igazán válaszolni tudna, most halt meg nemrég. Bernáthy Sanyi, tőle tudunk idézni: A partykultúra az underground jelenséggel együtt halt meg 2004 körül. Akkor még mindenkiben volt egy közös műveltségi alap, ami zenei hovatartozás nélkül öntötte egységbe a partizókat, az underground kultúra tagjait. Ilyen volt például a Frankhegy, Tilos azÁ, a Supersonic Technikum vagy a Fákja. Mára az underground és a mainstream végérvényesen összemosódott, és ez a szubkultúra eltűnt, átalakult. Ami nem gond, de a kultúrált partizás fogalma ehhez a korhoz kapcsolódott. Ez azt jelenti, hogy nem voltak balhék, nem voltak szanaszét csúszott fiatalok, mindenki ismert mindenkit vagy legalább valakinek a valakijét és az emberek tudták kire, mire mennek el bulizni. Egykoron számított a zene, és tisztelték a DJ-t, aki a közösségi élményt celebrálta, és a szettje után nem hagyhatta el csak úgy a pultot, mert szétszedték az emberek. Ismert volt a zenei alázat és tisztelet foagalma. Ez volt a budapesti partykultúra.

 Normafán éreztétek a hígulást?

Persze!

 Olyan fajta hígulás volt ez, amit a mai populáris basszus és egyébb zenei stílusok rendezvényein tapasztalhatunk, vagy egy teljesen más kultúrából építkező közeggel egészült ki a Normafa közönsége?

A hígulás pont olyan ütemben és minőségben zajlott, ami tartható volt számunkra, és a közönség számára is. Egyszerűen túlsúlyban volt mindig az az öreg Normafás közösség, akik mellett a fiataloknak eszükbe sem jutott nem odaillően viselkedni. 16-18 évesen beálltak a sorba és előttük mögöttük 25 fölötti tapasztalt "veterán basserek" sorakoztak, akik olyan viselkedési mintát mutattak melyet érdemes volt követni.

 Mi az oka, hogy egy ilyen nagysikerű rendezvénysorozat egyik pillanatról a másikra ellehetetlenült? Voltak ennek előjelei?

Sok dolog nehezíti a mai szervezők dolgát. Vannak gazdasági tényezők, versenyhelyzetek a szervezők között, és a bürökratikus hercehurca, amin át kell esni. 2003-2004-ben egy buliért el lehetett kérni 3-4 ezer forintot. Ez ma már lehetetlen két okból: az egyik a gazdasági válság, a másik a szervezők esztelen olcsósítási startégiája, az árháború, mellyel - pár kivételtől eltekintve - szépen sorra kivégeztük önmagunkat is. Ha egyszer megkapsz egy külfödi nevet 1500-ért akkor legközelebb nem adsz ki többet, még ha indokolt, akkor sem. A goa talán az egyetlen közeg, ahol olyan példaártékű összetartás van a partizók és a szervezők között is, hogy ehhez hasonló szcénagyilkosság nem történhet.

A bürökrácia miatt sem könnyű dolgunk. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy a Normafa Opan Air rendezvényekkel mindig maximálisan korrektek és segítőkészek voltak az engedélyezést intéző hivatalok. A legutóbbi rendezvényünket az OSG (az a bizonyos nagy vihart kavart ingyenes buli a Műjégpályán – a szerk.) és a várható rossz idő miatt egy héttel későbbre, a hivatalos eső dátum elé tettük át - érthető okokból. Ezt az önkormányzatnál elutasították és finoman jelezték, hogy 8-án, az esőnapon pedig nem lenne "ildomos" megrendeznünk a bulit, mert esetleg komoly hatósági ellenőrzés várható aznap. Annak ellenére, hogy a jogszabályok értelmében minden papírunk rendben volt, mindenki be volt jelentve, egy ilyen razzia nem kis tortúra lett volna a közönségnek. (A mi jogállamiság fogalmunkba beletartozik az is, hogy feleslegesen és túlzottan ne zaklassák a bulizni vágyó embereket.)

 

Mennyire volt visszás szerintetek - a mai kiélezett, elektronikus zenét mint mumust feltüntető világban - a legutolsó flyeretek 5 "karikája"? Lehetett köze ennekaz utolsó vacsorához?


Lehetett sajnos. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez valakiknek annyira nem tetszett, hogy felhívta a hatóságok figyelmét. Mi még a flyer elkészülte után kitettünk egy közleményt, melyben leírtuk, hogy ha ezt valaki sértőnek vagy felháborítónak tartja akkor jelezze. Ilyen tartalmú levelet sosem kaptunk. Ezt csupán egy fricskának terveztük Bernáthy Zsigával és Izomtibivel, az elektronikus zene, az olimpia kontra tornaóra és a kábítoszeres előítéletek ötvözésével. Nem mondom azt, hogy ha valaki rosszat szeretne belelátni, pl: "Ez egy drogos buli.", "Ez meggyalázása az olimpiának." az nem láthatja bele. Mi úgy szerettük volna elkészíteni ezt a szórólapot, hogy mindenki azt gondoljon mögé, amit csak szeretne. Ez egy vicc, egy poén volt, és emelett egy művészeti alkotás. Egy WC a falon, mint művészati alkotás lehet izléstelen és szép is. Ki-ki dolga mit lát benne.

 

Hogyan sikerült az utolsó bulitok? A csupa pozitív visszajelzésen túl, ti hogyan értékelitek a megannyi viszontagság után megrendezett rendezvényt? Az elvártak szerint tudott a buli, illetve tudtatok ti teljesíteni?

Mi nagyon pozitívan csalódtunk a Normafa közösségben. Az ötödik változtatás után már annyira izzadságszaga volt a Cha-Cha-Cha-nak, hogy mi nem szerettük volna ott megrendezni. De jött pár ősnormafás, akik azt mondták, szavazza meg a közönség mi, legyen. A szavazás 95%-ban IGEN volt, úgyhogy végül a Cha-Cha-Cha–ba mentünk, és a buli fantasztikus lett. A közönség, a DJ-k és mi, szervezők is nagyon jól éreztük magunkat. Egyébként maximum 3-400 emberre számítottunk ennyi változtatás után, mégis 1100-an voltak. Erős visszaigazolása ez az elmúlt hét évnek. Nagyon köszönjük a bizalmat!

 

Ha visszaemlékeztek a kezdetekre, van valami, amit másképp csinálnátok?

Nagyon nehéz kérdés. Talán a legnehezebb. Lehetett volna sok minden jobb. Jobb hang, jobb porta, szervezettebb beengedés. Ezeket a kritikákat meg is kaptuk időről időre teljesen jogosan, és igyekeztünk mindig a maximumot nyújtani. Azonban 7 évig ment a Normafa Opan Air és sosem történt semmi baj. Sosem volt ellenőrzés, mert olyannyira előre engedélyeztettünk le mindent, amennyire csak lehetett. Maximális alázattal és odafigyeléssel intéztünk mindig mindent. Nem hiszem, hogy bármit másképp csinálnánk. Ez így volt kerek.

 Más "bezáratott" szórakozóhelyekkel es partikkal ellentétben ti nem kezdtetek bele a döntéshozók elleni sárdobálásba és mártirkodásba. Ez tudatos kommunikációs és morális kérdés volt az eset kezelése kapcsán?

Amikor kiraktuk a rossz hírt, sajnos nagyon sokan megpróbálták ezt aktuálpolitikai kérdéssé átalakítani. Mi ezeket a posztokat azonnal töröltük mert ez nem egy politikai fórum. Emellett lehet sejteni meg vélni dolgokat, de még mi sem tudjuk pontosan, hogy a háttérben mi történt. Itt leszögezném, hogy Normafa Open Air-rel a szakhatóságok és az önkormányzatok maximális együttműködése volt a jellemző, mindig időben megkaptuk az engedélyeket. Ezen felül mi is látjuk azt a tendenciát, hogy egyre több szórakozóhely bezárni kényszerül, vagy egyre sűrűbbek az ellenőrzések. Továbbá azt mi sem tudjuk üdvözölni, hogy például a Zöld Pardont az eredeti formájában bezáratták és átköltözni kényszerült. Kijelenthetjük, hogy a ZP-re szüksége volt a budapesti partiéletnek.

 

 Van olyan pozitív vagy negatív momentum a Normafa Open Air történetében, amit kiemelnétek?

Rengeteg élményünk van amit meg lehetne osztani. Talán az egyik legérdekesebb, hogy egy időben divathullámá vált a bemászás Normafára. A partizók között már szinte poén szinten ment a dolog. Volt olyan eset, hogy a kidobók odahoztak pár srácot akik bemásztak és az egyik fel volt írva a vendéglistára. Ez nem is azért volt kellemetlen mert ő bemászott, csak egy idő után már olyan méreteket öltött ez a szokás, hogy nem tudtuk mennyien vannak bent. (nevet) Amit még kiemelnénk az egy levél, melyet most kaptunk a záró buli után. Azt írta le egy srác, hogy ha mi nem leszünk, akkor nem lesz hova mennie bulizni. Nagyon jó érzés, hogy vannak emberek, akiknek a Normafa volt az utolsó mentsvára, és Normafa jelentette a régi partilultúrát, a régi időket.

 Úgy érzem, mind szervezésben, mind hozzáállásban egy nagy űr keletkezett most Budapesten. Lesz folytatás? Tervezitek – akár más néven, és más helyszínen – a további működést?

Természetesen van tovább. Más néven, más csapattal, már ismert szervezőkkel (future music, feel good, night projection, y- production...) más égisz alatt visszük tovább Normafa hagyatékát. UNITY néven lesz az első buli október 27-én szombaton. A helyszín vagy Cha-Cha-Cha Cabrio Winter Edition, vagy a Cinema Hall lesz. Egyébként ha jövőre Csillebércen megkapjuk az engedélyt, akkor természetesen lesz Normafa Open Air. Ha nem akkor valószínűleg ennek a történetnek szeptember 8-ával vége szakadt, hiszen Normafa Open Air az Normafán volt!

Írta: Preyer György

Forrás: soundhead

Partifotók

KEN 2016 2016. 05. 06. péntek
Kaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 96 db fotó
KEN 2016 2016. 05. 05. csütörtök
Kaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 123 db fotó
Ballantines Hard Fired Party 2016. 04. 16. szombat
Club Chrome (Kaposvár) Ballantines Hard Fired Party 68 db fotó
Cocktails Night 2016. 04. 16. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Cocktails Night 24 db fotó
Paddy And The Rats 2016. 04. 15. péntek
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Paddy And The Rats 43 db fotó
Mobilmánia - Vikidál Gyulával 2016. 04. 09. szombat
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Mobilmánia - Vikidál Gyulával 114 db fotó
Retro Party 2016. 04. 09. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Retro Party 42 db fotó
Bumm Bombastic 2016. 03. 14. hétfő
Bombardier Pub (Kaposvár) Bumm Bombastic 21 db fotó
Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 2016. 02. 05. péntek
Park Music Hall (Kaposvár) Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 120 db fotó
BOMBAstic Dance Party  Farsangi Buli 2016. 02. 05. péntek
Bombardier Pub (Kaposvár) BOMBAstic Dance Party Farsangi Buli 44 db fotó
Project-M Boom Szalagavató Afterparty 2016. 02. 05. péntek
Club 300 (Kaposvár) Project-M Boom Szalagavató Afterparty 63 db fotó
Students' Night 2016. 01. 27. szerda
Park Music Hall (Kaposvár) Students' Night 103 db fotó
Light's Off - The Circus 2016. 01. 23. szombat
Park Music Hall (Kaposvár) Light's Off - The Circus 152 db fotó
Gem-B Bar 2016. 01. 16. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Gem-B Bar 35 db fotó
Honeybeast koncert 2016. 01. 16. szombat
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Honeybeast koncert 103 db fotó
Szilveszter (+23) 2015. 12. 31. csütörtök
Club Chrome (Kaposvár) Szilveszter (+23) 99 db fotó
Szilveszter (+16) 2015. 12. 31. csütörtök
Park Music Hall (Kaposvár) Szilveszter (+16) 126 db fotó
Szilveszteri Retro Party 2015. 12. 31. csütörtök
Szilveszteri Retro Party 49 db fotó
Csajok Éjszakája 2015. 12. 19. szombat
Csajok Éjszakája 49 db fotó
Hódítás Éjszakája / Droplex 2015. 12. 19. szombat
Park Music Hall (Kaposvár) Hódítás Éjszakája / Droplex 201 db fotó
további galériák