Magazin cikkek
Nem én kezdtem! Avagy Lapos.hu Vs. Desi Sound
Ezzel a véleménnyel a Kapos.hu oldalon megjelent cikkre reagálnék, mert úgy gondolom, hogy a szervezők részéről is ismertetni kell a pénteki esemény hátterét. Ahogy az említett cikk bevezetőjében is megfogalmazta a poszt írója, „sportszerűtlen dolog Dávidot Góliáttal összemérni”. Egyetértek, azonban ugyanolyan sportszerűtlen és értelmetlen egy ilyen rendezvényt pellengérre állítani, akár egy fluortomi dalt verselemzése kárhoztatni.

Kezdeném azzal, hogy nem vagyok újságíró, (mint ahogy a nevezett cikk írója sem) , így az ebbéli hiányosságokat nézzétek el nekem. Viszont nem is írok szubjektív kritikát sem olyan eseményről, amelynek nem ismerem a hátterét, illetve az aktuális törvényi szabályozásokat. Az egyik rendezőként a cikk írójával ellentétben (továbbiakban legyen k.hu) objektív szemszögből mondom el a véleményem.
Leszögezném hogy van igazság is a leírtakban, a legnagyobb probléma az írás üzenetében és következményeiben van. Az tehát nem enyhíti a k.hu felelősségét, hogy nem ismerte a történet hátterét, hiszen készséggel álltunk volna a kérdések elé, ha lettek volna..
A háttér információk a következők: Szerettünk volna egy teljesen ingyenes, ugyanakkor a fiatalok számára fogyasztható és szerethető eseményt összerántani a rendelkezésre álló minimális költségvetésből, nagyságrendileg egy átlagos kaposvári klub-dj egy esti gázsijának megfelelő összegből…Ahogy a plakáton , a körítésből, a meghirdetett fellépőből is egyértelműen le lehetett vágni, nem akart ez az este több lenni ennél, egyszerűen szerettük volna hogy jól érezze magát pár száz fiatal. Nézzük mit sikerült ebből kihoznunk, tegyük mérlegre a k.hu által kifogásolt részleteket és a tényeket.
- Menekülési útvonal, terv hiánya. Igaz. Valóban nem volt. Egy szabadtéri, teljesen nyitott, több ezer négyzetméternyi terülten tényleg nehezen döntené el az ember hogy a 4 irányból merre meneküljön az önfeledten bulizó tömeg elől, adom.
- Verekedés. De melyik? Információim szerint egy ilyen eset történt este 10 órakor, ettől eltekintve a buli helyszínén kultúráltan szórakozó fiatalok voltak, több biztonsági őr figyelt az esetleges atrocitásokra. Személy szerint nagyobb biztonságban éreztem magam mint bármelyik kaposvári szórakozóhely hétvégi klubestjén.
- A hangosítás. Ennél a pontnál elnézést kell kérnünk, hiszen tényleg nem számítottunk ekkora tömegre, illetve figyelembe vettük a helyi lakosság kérését is ezzel kapcsolatban.
- Dj-k. Nem gondolom hogy különösebb magyarázatra szorul ez a kritika, természetesen nem funky vagy retro tucat zenék szóltak, pörgött az este folyamán több stílus, szerettünk volna mindenki kedvében járni, volt akinek tetszett, volt akinek nem, a hangulatról meséljenek a képek.

- A vendéglátás. Azt hiszem egy ingyenes rendezvényen, ahol mellesleg 4 különböző vendéglátóegység üzemel, vizezett italra panaszkodni elég erős dolog. Meglepődnék ha összehangoltan mindenki vizezné az amúgy teljesen baráti áron kínált termékeit, ha pedig egy valaki tenné az nyílván megérdemli a savat, ez esetben viszont a többi becsületes vendéglátó is kritizálva lett.
- Wc. 5 emberből 4-nek semmi problémája nem volt ezzel, bár tény hogy itt is, mint a nagyobb tömegeket vonzó eseményeknél, kevésbé találja meg ez ember a jól megszokott komfortot, mindenestre ez sem ütött el egy kaposvári klub színvonalától.
Az alapvető kifogásolnivalóm azonban még csak nem is ezekkel a rosszindulatú megjegyzésekkel kapcsolatban van, amiket amúgy el lehetne lőni szinte minden hétvégén valamelyik helyi rendezvényen. Azt is megértem hogy egy kevésbé látogatott hírportálnak szüksége van a közönséget megosztó cikkek publikálására, hogy ezzel növelje a nézettségét, hogy a West-Balkán óta divatos az esetleges technikai hiányosságokkal dobálózni. Azonban ezt nem ugyanazoknak a fiataloknak a kárára kellene tennie, akiknek tablóversenyt hirdet, bulit szervez és elméletileg támogat. Ismerve a jelenlegi helyzetet, feltenném a következő kérdést: Vajon ez a cikk hozzájárul-e kaposvár és környéke éjszakai életének fellendítéséhez, színesebbé tételéhez? Vagy: Csak fel próbálja hívni az ellenőrző szervek figyelmét az esetleges technikai hiányosságokra, minden empátiát nélkülözve a fiatalok felé és ezzel megnehezítve a további hasonló kezdeményezéseket? Reméljük nem szándékosan történt ez, mindenesetre nem felejtjük el szíves közreműködésüket, ahogy az is visszatetsző volt a szemünkben, hogy a cikkük alatti különvéleményeket önkényesen cenzúrázták.
Mi viszont kérünk titeket hogy írjátok le ide a véleményeteket ezzel, illetve az eseménnyel kapcsolatban!
Végül szeretnénk megköszönni azoknak akik segítettek létrehozni ezt a felejthetetlen estét (Igen, a hangosítást, igen a vizuált, igen, a vendéglátást, és igen, a fellépők munkáját, Bekker Dávidét is!). És legfőképp nektek, akik azzá tettétek! Reméljük minden intrika ellenére lesz folytatása a történetnek, mi azon leszünk!
Köszönjük!
A fenti cikket levélben juttatták el hozzánk a szervezők és egyben kérték mielőbbi leközlését.
ESTEVAN.HU
Írta: Illés Márton
Partifotók
2016. 05. 06. péntekKaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 96 db fotó
2016. 05. 05. csütörtökKaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 123 db fotó
2016. 04. 16. szombatClub Chrome (Kaposvár) Ballantines Hard Fired Party 68 db fotó
2016. 04. 16. szombatBombardier Pub (Kaposvár) Cocktails Night 24 db fotó
2016. 04. 15. péntekHangÁr Music Pub (Kaposvár) Paddy And The Rats 43 db fotó
2016. 04. 09. szombatHangÁr Music Pub (Kaposvár) Mobilmánia - Vikidál Gyulával 114 db fotó
2016. 04. 09. szombatBombardier Pub (Kaposvár) Retro Party 42 db fotó
2016. 03. 14. hétfőBombardier Pub (Kaposvár) Bumm Bombastic 21 db fotó
2016. 02. 05. péntekPark Music Hall (Kaposvár) Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 120 db fotó
2016. 02. 05. péntekBombardier Pub (Kaposvár) BOMBAstic Dance Party Farsangi Buli 44 db fotó
2016. 02. 05. péntekClub 300 (Kaposvár) Project-M Boom Szalagavató Afterparty 63 db fotó
2016. 01. 27. szerdaPark Music Hall (Kaposvár) Students' Night 103 db fotó
2016. 01. 23. szombatPark Music Hall (Kaposvár) Light's Off - The Circus 152 db fotó
2016. 01. 16. szombatBombardier Pub (Kaposvár) Gem-B Bar 35 db fotó
2016. 01. 16. szombatHangÁr Music Pub (Kaposvár) Honeybeast koncert 103 db fotó
2015. 12. 31. csütörtökClub Chrome (Kaposvár) Szilveszter (+23) 99 db fotó
2015. 12. 31. csütörtökPark Music Hall (Kaposvár) Szilveszter (+16) 126 db fotó
2015. 12. 31. csütörtökSzilveszteri Retro Party 49 db fotó
2015. 12. 19. szombatCsajok Éjszakája 49 db fotó
2015. 12. 19. szombatPark Music Hall (Kaposvár) Hódítás Éjszakája / Droplex 201 db fotó további galériák
Letöltések
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-953.jpg
AlaBOHUMIL PODCAST007
MP3 formátum, 145 mb, 320kbps, 1 perc, Dance, House, Minimal techno, Modern tánczene, Progressive, Retro, Techno
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-947.jpg
AlaBOHUMIL PODCAST006
MP3 formátum, 146 mb, 320kbps, 64 perc, Techno, Minimal techno, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-945.jpg
AlaBOHUMIL PODCAST005
MP3 formátum, 142 mb, 320kbps, 62 perc, Techno, Minimal techno, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-943.jpg
Módos&Sulák&Snowy - Live at Energy West Side
MP3 formátum, 249 mb, 256kbps, 136 perc, Modern tánczene, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-944.jpg
Chris Lawyer - Live Energy West Side Szekesfehervar 130524
MP3 formátum, 208 mb, 320kbps, 91 perc, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-942.jpg
Bárány Attila - Live Trend Albabar Szekesfehervar 130510
MP3 formátum, 266 mb, 320kbps, 116 perc, House
további letöltések