Magazin cikkek
MasterCard Balaton Sound: jövőre is teltházra számítanak
December 11-én, pontban délben, a fesztivál honlapján és ugyanabban a pillanatban – itthon és külföldön – több ezer jegyértékesítési ponton indul a jegyelővétel az elmúlt években több teltházas napot produkáló MasterCard Balaton Sound fesztiválra – jelentették be a szervezők. Az elővételes időszakban 15.000 bérletet dobnak piacra, kedvezményes áron.
Tavaly már két hónappal a kapunyitás előtt elfogytak a bérletek a Balaton-part legnagyobb bulijára, így már most nagy az érdeklődés a jövőre július 10-13. között rendezendő MasterCard Balaton Soundra. Európa – kategóriájában – legjobb fesztiválja, a balatoni atmoszférának, az egyedülálló sztárkínálatnak és a fesztiválok közt kiemelkedő, „prémium” szolgáltatásoknak köszönhetően 2013-ban minden addigi rekordot megdöntött, s nem csak a bérletek fogytak el jóval a fesztivál előtt, de megteltek a környező kempingek, a helyszínen pedig már napijegyhez sem lehetett jutni.

„Bár az érdeklődés már most is hatalmas, nem célunk egy, a mostaninál nagyobb fesztivált létrehozni, fontosabbnak tartjuk az esemény prémium jellegének megőrzését, még úgy is, hogy várhatóan 2014-ben is a kapacitásunkat meghaladó érdeklődésre számíthatunk” – mondta el Fülöp Zoltán főszervező, aki azt is elárulta, hogy a Balaton régió legnagyobb eseményére ma már nemcsak a déli, de az északi parton is megtelnek a szálláshelyek.
„December 11-én, pontban délben a fesztivál honlapján, és ugyanebben a pillanatban itthon és külföldön több ezer jegyértékesítési ponton indul a jegyelővétel” – jelentette be Lobenwein Norbert, a fesztivál másik főszervezője. „Arra számítunk, hogy pár nap alatt akár már több ezer bérletet vásárolnak a vendégeink. Attól függetlenül is így gondolkodunk, hogy a 2014-es MasterCard Balaton Sound fellépői még nem ismertek a közönség előtt” – tette hozzá. Az ún. „early bird” időszakban, kedvezményes áron 15.000 db bérletet dobnak piacra a szervezők, akik állítása szerint heteken belül napvilágot látnak az első sztárnevek.
Írta: balatonsound.hu
Partifotók
2016. 05. 06. péntekKaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 96 db fotó
2016. 05. 05. csütörtökKaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 123 db fotó
2016. 04. 16. szombatClub Chrome (Kaposvár) Ballantines Hard Fired Party 68 db fotó
2016. 04. 16. szombatBombardier Pub (Kaposvár) Cocktails Night 24 db fotó
2016. 04. 15. péntekHangÁr Music Pub (Kaposvár) Paddy And The Rats 43 db fotó
2016. 04. 09. szombatHangÁr Music Pub (Kaposvár) Mobilmánia - Vikidál Gyulával 114 db fotó
2016. 04. 09. szombatBombardier Pub (Kaposvár) Retro Party 42 db fotó
2016. 03. 14. hétfőBombardier Pub (Kaposvár) Bumm Bombastic 21 db fotó
2016. 02. 05. péntekPark Music Hall (Kaposvár) Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 120 db fotó
2016. 02. 05. péntekBombardier Pub (Kaposvár) BOMBAstic Dance Party Farsangi Buli 44 db fotó
2016. 02. 05. péntekClub 300 (Kaposvár) Project-M Boom Szalagavató Afterparty 63 db fotó
2016. 01. 27. szerdaPark Music Hall (Kaposvár) Students' Night 103 db fotó
2016. 01. 23. szombatPark Music Hall (Kaposvár) Light's Off - The Circus 152 db fotó
2016. 01. 16. szombatBombardier Pub (Kaposvár) Gem-B Bar 35 db fotó
2016. 01. 16. szombatHangÁr Music Pub (Kaposvár) Honeybeast koncert 103 db fotó
2015. 12. 31. csütörtökClub Chrome (Kaposvár) Szilveszter (+23) 99 db fotó
2015. 12. 31. csütörtökPark Music Hall (Kaposvár) Szilveszter (+16) 126 db fotó
2015. 12. 31. csütörtökSzilveszteri Retro Party 49 db fotó
2015. 12. 19. szombatCsajok Éjszakája 49 db fotó
2015. 12. 19. szombatPark Music Hall (Kaposvár) Hódítás Éjszakája / Droplex 201 db fotó további galériák
Letöltések
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-953.jpg
AlaBOHUMIL PODCAST007
MP3 formátum, 145 mb, 320kbps, 1 perc, Dance, House, Minimal techno, Modern tánczene, Progressive, Retro, Techno
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-947.jpg
AlaBOHUMIL PODCAST006
MP3 formátum, 146 mb, 320kbps, 64 perc, Techno, Minimal techno, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-945.jpg
AlaBOHUMIL PODCAST005
MP3 formátum, 142 mb, 320kbps, 62 perc, Techno, Minimal techno, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-943.jpg
Módos&Sulák&Snowy - Live at Energy West Side
MP3 formátum, 249 mb, 256kbps, 136 perc, Modern tánczene, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-944.jpg
Chris Lawyer - Live Energy West Side Szekesfehervar 130524
MP3 formátum, 208 mb, 320kbps, 91 perc, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-942.jpg
Bárány Attila - Live Trend Albabar Szekesfehervar 130510
MP3 formátum, 266 mb, 320kbps, 116 perc, House
további letöltések