Magazin cikkek

Éjszakai műsor nappalisoknak – Night Shift Documentary

hozzáadva: 2012. szep. 27. Vissza a cikkekhez
Éjszakai műsor nappalisoknak – Night Shift Documentary

Egy film az éjszakáról, az elektronikus zene világáról, a benne élőkről, nem csak benne élőknek. A tegnap bemutatott Night Shift Documentary filmet boncolgatjuk.


A világban alapvetően kevés film foglalkozott konkrétan az elektronikus zenei élettel, bár külföldön ennek nagyobb kultusza van, azonban hazánkban elmaradtak az ilyen jellegű és témájú művek. Persze azért készült több alkotás is, mint az 1998-ben megjelenő, Füstös Zsolt által rendezett Techno: az egyén diadala, valamint a 2002-ben, jóval nagyobb közönséghez eljutó Papp Gábor Zsigmond rendezés, a Partik népe című dokumentumfilm.

Kérdés, hogy ezek a filmek mennyire töltik ki azt az űrt, ami ebben a mára már igen népes és egyre elterjedtebb underground zenei műfajban és szcénában tátong megfilmesítés téren. Mindkét alkotás ugyanazon a szálon indul el, és hasonló grabancon próbálja ragadni a témát. Klasszikus interjúkon alapuló dokumentumfilmek, melyek alapkoncepciója a megszólaló háttérmunkások mondanivalóján alapszik, persze a Partik népe alapvetően etalonnak számít hazánkban átfogó és hangulatos folyamával.

Más műfajú, stílusú alkotás sajnos nem született, egyéb aspektusból, nézőpontból, eltérő stílussal és attitűddel nem találkozhattunk eddig. Persze ez részint a dokumentumfilmek sajátossága is, viszont a műfaji eszközök tárháza ennél jóval szélesebb skálán mozog, főként a mai modern filmkészítés világában.

A Night Shift Kovács „Profile25" Krisztián és Juhancsik „Six" István nevéhez fűződik, a film egy órájában napjaink magyar elektronikus zenei életét igyekezett bemutatni a szakma szemszögéből. Vajon ez sikerült?

A film

Ez esetben valóban komoly várakozás előzte meg az NSD bemutatóját, hiszen nyárra vártuk az alkotást azonban az utómunkálatok elhúzódása miatt csak tegnap láthatták a szerencsés nyertesek és a szakmabeliek. A filmet abból az irányból érdemes megközelíteni, hogy mit adhat az iparágon kívül állóknak. Milyen értéket közvetít a manapság nem éppen jó közmegítéléssel küzdő e-zenei színtérről. A fő erősségét mindenképpen ebben látjuk, mivel egy olyan szemszögből mutatja be szórakoztatóipar ezen szegmensét, amely csak a benne élők számára nyilvánvaló. Tehát bátran kijelenthetjük a film nem annak a szűk körnek készült, akik tevőlegesen ebben a világban élnek, hanem sokkal inkább azoknak, akik érdeklődnek a partikultúra kulisszatitkai iránt, vagy netán semmilyen ismeretekkel nem rendelkeznek a magyar éjszakai életről.

 Témáját és mondanivalóját a film közepes sikerességgel közölte, hiszen kifejezetten érdekes témákat boncolgatott, de ennek ellenére kevés igazi unikum információ hangzott el, ami nem is feltétlenül téma-mélységi problémát takar, hanem inkább az idő rövidségéből fakad. A bulizni járó közönség számára azonban mindenképpen érdekes lesz a film, hiszen megszólalnak benne azok a művészek, akik alapját képezik a szubkultúrának. A készítők körbe járták a dj-zés fogalmát, igyekeztek annak értékéit kiemelni az interjúk során.

Természetesen a producerek is megszólaltak, akik inspirációjukról, munkájuk folyamatairól, a zene megfoghatatlanságáról értekeztek. Egyben helyet kaptak azok a háttérben dolgozók is, akik az egész rendszert működtetik: grafikusok, újságírók, rendezvényszervezők, promóterek, vendéglátósok és a vizualizációért felelős szakmabeliek egyaránt elmondhatták véleményüket.

Night Shift Documentary

 A filmkészítők igyekeztek feltérképezni és megszólaltatni valamennyi az iparágban tevékenykedő szereplőt. Kétség kívül voltak olyan területek, ahol lehetett volna szélesíteni vagy inkább színesíteni a palettát.

A dokumentumfilm stílusjegyeiből adódóan néhol kicsit száraznak találhattuk a művet, de ez részint műfaji velejáró, mintsem hiba. A Night Shift szinopszisára tekintve kitűnik egyik legnagyobb hibája, a túlzott töredezettség, a kevés hangulati és képi kicsapongás az interjúszobában, valamint a buliban felvett jelenetekből . Bár a témák között jól sikerült filmes átvezetőket kapunk, azok nem elég hosszúak ahhoz, hogy az amúgy érdekfeszítő interjúk és monológok elkerülhetetlen monotonitásából kiszakítsa a nézőt. A film a mai kornak megfelelő modern köntösbe került képi megjelenés terén, a dinamikus vágások jól fekszenek a háttérben kellemesen, de kellően „odatett", a filmet határozottan kísérő Profile25 által készített zenékre. Az alkotók az igényesre sikeredett vizuális megjelenéssel sokat lendítettek a túl lineáris vezérvonalú művön.

A cél

Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy nem közönségfilmnek készült a mű, és nem is az a célja, hogy buli előtt hangulatfokozóként megnézzük. Ennél a cél sokkal magasztosabb és a fő értéke is itt jelenik meg a vállalkozásnak. Mégpedig, hogy volt pár fiatal, akik vették a bátorságot, hogy kívülállók számára is bemutassák mi fán terem az a közeg, amit mi magunkénak érzünk, ez önmagában elismerésért kiált.

Night Shift Documentary

 A partikultúra hazai megítélésének, a közvélemény formálásának egy fontos és elengedhetetlen alapköve lehet a jövőben, amit érdemes lenne az összes érintetnek kicsit jobban a szívén viselni. Könnyű azon sopánkodni, hogy mumusként kezelik az e-zenei színteret hazánkban, könnyű kijelenteni, hogy a média beskatulyázza a négy negyedre őrjöngő fiatalokat, de mit teszünk ellene? Talán a SanFranciscoBeat (aka Profile25) és SIX által jegyzett film újra elindít valamit ebben témában, és sikerül kicsit kimozdítani a hazai közvéleményt abból a mocsárból, amibe a hosszú évek alatt beleragadt. Hiszen a laikusok számára is nyilvánvalóvá válik, hogy itt többről van szó annál, mint hogy valaki gombokat nyomogat egy pultban.

A film bemutatja, hogy ez egy komoly munka, művészi és kulturális érték, ami mögött dolgozó, és a társadalom számára hasznos fiatalok sokasága sorakozott fel, hogy működtesse azt. Összességében egy jó összhatással bíró dokumentumfilm lett a Night Shift Documentary, mely jól fogyasztható és hozza azt a kötelezőt, amit egy ilyen dokumentumfilmek hoznia kell.

Czimtom & KB

Írta: Czimtom & KB

Forrás: soundhead

Partifotók

KEN 2016 2016. 05. 06. péntek
Kaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 96 db fotó
KEN 2016 2016. 05. 05. csütörtök
Kaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 123 db fotó
Ballantines Hard Fired Party 2016. 04. 16. szombat
Club Chrome (Kaposvár) Ballantines Hard Fired Party 68 db fotó
Cocktails Night 2016. 04. 16. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Cocktails Night 24 db fotó
Paddy And The Rats 2016. 04. 15. péntek
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Paddy And The Rats 43 db fotó
Retro Party 2016. 04. 09. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Retro Party 42 db fotó
Mobilmánia - Vikidál Gyulával 2016. 04. 09. szombat
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Mobilmánia - Vikidál Gyulával 114 db fotó
Bumm Bombastic 2016. 03. 14. hétfő
Bombardier Pub (Kaposvár) Bumm Bombastic 21 db fotó
Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 2016. 02. 05. péntek
Park Music Hall (Kaposvár) Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 120 db fotó
BOMBAstic Dance Party  Farsangi Buli 2016. 02. 05. péntek
Bombardier Pub (Kaposvár) BOMBAstic Dance Party Farsangi Buli 44 db fotó
Project-M Boom Szalagavató Afterparty 2016. 02. 05. péntek
Club 300 (Kaposvár) Project-M Boom Szalagavató Afterparty 63 db fotó
Students' Night 2016. 01. 27. szerda
Park Music Hall (Kaposvár) Students' Night 103 db fotó
Light's Off - The Circus 2016. 01. 23. szombat
Park Music Hall (Kaposvár) Light's Off - The Circus 152 db fotó
Gem-B Bar 2016. 01. 16. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Gem-B Bar 35 db fotó
Honeybeast koncert 2016. 01. 16. szombat
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Honeybeast koncert 103 db fotó
Szilveszter (+23) 2015. 12. 31. csütörtök
Club Chrome (Kaposvár) Szilveszter (+23) 99 db fotó
Szilveszter (+16) 2015. 12. 31. csütörtök
Park Music Hall (Kaposvár) Szilveszter (+16) 126 db fotó
Szilveszteri Retro Party 2015. 12. 31. csütörtök
Szilveszteri Retro Party 49 db fotó
Csajok Éjszakája 2015. 12. 19. szombat
Csajok Éjszakája 49 db fotó
Hódítás Éjszakája / Droplex 2015. 12. 19. szombat
Park Music Hall (Kaposvár) Hódítás Éjszakája / Droplex 201 db fotó
további galériák