Magazin cikkek

Amire Fatboy Slim is Felfigyelt: Slap In The Bass: Interjú

hozzáadva: 2011. máj. 06. Vissza a cikkekhez
Amire Fatboy Slim is Felfigyelt: Slap In The Bass: Interjú
 
A Slap In The Bass duója három csehországi fellépés között látogatott el a Tavaszi Egyetemi Fesztiválra, hogy felpörgesse az Elektro színpad közönségét. Ennek örvén sikerült leülnünk a csapattal egy villáminterjú erejéig.
        
Jártatok már Pécsett? A közönség részéről milyen reakciókra számítotok?
Most járunk másodszor Pécsett. Az első fellépésünkhöz nagyon jó emlékek fűződnek, egy szinte teljesen üres teremben kezdtünk el játszani, és a szettünk végére gyakorlatilag teltház kerekedett a helyen. 
        
Máshol nem szoktak ilyen jól reagálni a zenétekre?
Magyarországon elég nehezen találjuk meg a közönségünket, meg kell becsülni, ha jó bulit lehet csinálni itthon. Örülünk, hogy ez Pécsett már sikerült egyszer. Sajnos általánosságban a hazai zenei igények – és az ezeket kiszolgáló táncparkettek - többnyire egy – két év késésben vannak a nyugat-európai klubokhoz, trendekhez képest, amelyek többnyire meghatározzák a mi hangzásvilágunkat. Egyelőre úgy fest, hogy nyugatabbra könnyebben tudunk érvényesülni.


        
Gyakran próbáltok megújulni?
Ez sosem próbálkozás kérdése, inkább egy természetes folyamat. Mindig van egy új stílus, egy új hangzás, ami mozgat minket. Pechünkre azonban rendszeresen az általunk éppen hátrahagyott vonal robban be a fősodorba, azt kezdi el szeretni a közönség. Így többnyire meg kell elégednünk a szakma elismerésével. Abból viszont szerencsére jut bőven…
        
Kik voltak eddig a legnagyobb nevek, akiktől pozitív visszajelzés érkezett?
Sok nemzetközileg ismert zenésztől érkeznek jó kritikák… úgy fest, hogy nyugatabbra sokan kedvelik, és játsszák a zenéinket. Jelentek már meg számaink Lee Moretimer kiadójánál a Wearhousemusicnál, Fat Boy Slim kiadójánál a Southern Fried Recordsnál, illetve most pénteken válik elérhetővé Egypt című legújabb kislemezünk a német No Brainer Records gondozásában, amelyhez egy különleges videoklipet is készítettek számunkra nemrégiben, amely egy három részes történet első epizódja. A Malenta által megálmodott teljes story két további klipből fog összeállni, így akinek felkeltette az érdeklődését az Egypt, az mindenképpen kövesse a No Brainer kiadó további videós megjelenéseit!


Írta: MrK

Forrás: Tavaszi Egyetemi Fesztivál Pécs

Partifotók

KEN 2016 2016. 05. 06. péntek
Kaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 96 db fotó
KEN 2016 2016. 05. 05. csütörtök
Kaposvári Egyetem (Kaposvár) KEN 2016 123 db fotó
Ballantines Hard Fired Party 2016. 04. 16. szombat
Club Chrome (Kaposvár) Ballantines Hard Fired Party 68 db fotó
Cocktails Night 2016. 04. 16. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Cocktails Night 24 db fotó
Paddy And The Rats 2016. 04. 15. péntek
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Paddy And The Rats 43 db fotó
Mobilmánia - Vikidál Gyulával 2016. 04. 09. szombat
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Mobilmánia - Vikidál Gyulával 114 db fotó
Retro Party 2016. 04. 09. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Retro Party 42 db fotó
Bumm Bombastic 2016. 03. 14. hétfő
Bombardier Pub (Kaposvár) Bumm Bombastic 21 db fotó
Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 2016. 02. 05. péntek
Park Music Hall (Kaposvár) Munkácsy/Gépész Szalagavató After Dj Wallas 120 db fotó
BOMBAstic Dance Party  Farsangi Buli 2016. 02. 05. péntek
Bombardier Pub (Kaposvár) BOMBAstic Dance Party Farsangi Buli 44 db fotó
Project-M Boom Szalagavató Afterparty 2016. 02. 05. péntek
Club 300 (Kaposvár) Project-M Boom Szalagavató Afterparty 63 db fotó
Students' Night 2016. 01. 27. szerda
Park Music Hall (Kaposvár) Students' Night 103 db fotó
Light's Off - The Circus 2016. 01. 23. szombat
Park Music Hall (Kaposvár) Light's Off - The Circus 152 db fotó
Gem-B Bar 2016. 01. 16. szombat
Bombardier Pub (Kaposvár) Gem-B Bar 35 db fotó
Honeybeast koncert 2016. 01. 16. szombat
HangÁr Music Pub (Kaposvár) Honeybeast koncert 103 db fotó
Szilveszter (+23) 2015. 12. 31. csütörtök
Club Chrome (Kaposvár) Szilveszter (+23) 99 db fotó
Szilveszter (+16) 2015. 12. 31. csütörtök
Park Music Hall (Kaposvár) Szilveszter (+16) 126 db fotó
Szilveszteri Retro Party 2015. 12. 31. csütörtök
Szilveszteri Retro Party 49 db fotó
Csajok Éjszakája 2015. 12. 19. szombat
Csajok Éjszakája 49 db fotó
Hódítás Éjszakája / Droplex 2015. 12. 19. szombat
Park Music Hall (Kaposvár) Hódítás Éjszakája / Droplex 201 db fotó
további galériák